(klikkelj a megfelelő nyelv gombjára)
A Tulipán Gyermekkert Óvoda 2013 szeptemberétől várja az óvodásokat. Holland-magyar tulajdonú óvodaként eddig főként idegen ajkú szülők bízták ránk kisgyermekeiket. A nagy érdeklődésre való tekintettel azonban idén tavasszal bővítettük férőhelyeink számát. Így 2015-ben hazai magánóvodaként is megkezdtük működésünket.
Nagyon szép környezetben, Óbuda egy csendes kis családiházas utcájában találhatnak meg minket, ahol mindig friss és tiszta a levegő. Óvodánkat igyekeztünk igényesen, esztétikusan, a gyerekekre koncentrálva berendezni. Ebédlővel, külön altatószobával és tornateremmel rendelkezünk, saját orvosi szobánkba pedig rendszeresen jár ki gyermekorvos, szemész, fogász, pszichológus és logopédus is.
Óvodánkba maximum 18 gyermeket tudunk felvenni vegyes csoportba, 2,5 éves kortól, de korosztályonként differenciált mikrocsoportos fejlesztésben vesznek részt. Pedagógiai programunk középpontjában az egészséges életmódra nevelés áll, éppen ezért figyelmet fordítunk az egészséges étkezésre, a természet megóvására, és a környezettudatos élet megalapozására. Hatalmas füves kertünkben a gyerekeket sok játék várja. A témáinkat egyedi projektmódszerrel dolgozzuk fel, egy-egy téma alapos körbejárására általában 3 hetet fordítunk, és bevonjuk a szülőket is. Óvodapedagógusaink elhivatottak, gyermekszeretőek, akik megteremtik a szeretetteljes légkört a csoporton belül.
Óvodánk másik nagy sarokköve a nyelvoktatás. Gyermekeink angol, holland, olasz és német nyelvű kedvcsináló, alapozó foglalkozásokon vehetnek részt, hiszen napjainkban komoly társadalmi elvárás a nyelvek magas szintű ismerete, aminek az alapjait gyermekkorban kell letenni.
Törekszünk arra, hogy olyan erős nyelvi alapot adjunk, amire a későbbiek során bátran lehet építkezni. A gyerekekhez rendszeresen anyanyelvi tanárok jönnek, akikkel nincs más lehetőség, mint idegen nyelven kommunikálni, és az óvodapedagógusaink is beszélnek legalább egy nyelvet.
A Tulipán Gyermekkert Óvoda tulajdonosa, vezetője, Kovács Melinda Márta, aki 1997 óta pedagógus (tanító és óvodapedagógus is), fejlesztőpedagógusi gyakorlattal. Diplomamunkáit az alternatív pedagógiákból írta, nagy tisztelője Winkler Mártának. Több nyelven beszél, többek között hollandul, németül és angolul is. Jelenleg is tanul, képzi magát, új diplomáját a kisgyermekkori nyelvtanításról, nyelvelsajátításból írja. Az ő személye biztosíték arra, hogy a gyermekeket hozzá hasonló, magasan képzett, gyerekszerető óvodapedagógusok vegyék körül.
És hogy milyen gyermekeket szeretnénk a nálunk töltött 3-4 év után az iskolába engedni? Szent-Györgyi Albert szavai fogalmazzák meg a legszebben mindazt, amit elérni szeretnénk: